ÉK-G


Go to content

K.I.É.? - Udvard

Énekkarok


UDVARD

(Keresztény Ifjúsági énekkar)




RÓLUNK

....................Minden hónap első péntekén, az udvardi katolikus templom padjaiba több fiatal gyűlik össze, mint általában. Ennek az oka az, hogy minden első pénteken ifjúsági misét szervezünk. Hogy miért csináljuk ezt? Az első ok az, hogy felkeltsük minél több korosztály figyelmét, és szerintem egyhangúan kijelenthetem, hogy azért, mert szeretjük. Szeretünk zenélve imádkozni. Körülbelül két éve létezünk a mai felállásunkban, de mióta csak gitáros cserkészünk van, azóta szoktunk összejárni, és miséken énekelni. Eleinte Hodek Zolti vezette egy szál gitárral, akitől aztán az énekeket és egy ketten a gitározást is eltanultuk. Mára már mi vezetjük az énekkart (Salgó Zs. Viktória és Lengyel Judit). Minden misébe szeretnék belevinni valami újat. Majdnem mindig tanulunk új éneket, és a hangszereket is változtatjuk egy-egy éneknél. Ezért is színes a zenei felszerelésünk, amely 2-3 gitárból, egy szintetizátorból, dobból, alt és szoprán furulyából, basszusgitárból, csörgőkből és néha hegedűből áll. Arra törekszünk, hogy a gyerekek, a fiatalok, tehát az ifjúság ezáltal megszeresse a miséket, és többen járjanak templomba. Szerintünk fontos lenne minél több ilyen énekkart alapítani, hogy minél több helyen motiváljuk az embereket erre a fontos dologra. Az énekkarnak még csak nem rég választottunk nevet, ami a K.I.Č.? (Keresztény Ifjusági Čnekkar) lett. Többször kaptunk már meghívást falukba, városokba, hogy énekeljünk. Eddig minden felkérésnek eleget tettünk, és azt hiszem, bátran mondhatom, hogy nem kevés sikerrel. Úgy érzem, hogy jó az, amit csinálunk, és örülünk, hogy ilyen módon is terjeszthetjük a jézusi szeretetet.

Zsilett


(c) ÉK-G, Ének és Gospel, tel. 0911 530 824, 2010 | ekg@centrum.sk

Back to content | Back to main menu