ÉK-G


Go to content

Zonci énekkar

Énekkarok

ZONC

(zonci és szenci fiatalok)


Elérhetőség:

Horváth Tünde
E-mail: tundehorvath@centrum.sk














Fotók az énekkar életéből:


RÓLUNK

....................„Ifjúságom egy gyönyörű napján, felcsendült egy dal a Duna partján.“ Valahogy így kezdődött minden, abban az időben, mikor Gajdos Pál diakónusként tevékenykedett Szencen. Egy biciklitúrán vettünk részt a Kis-Duna partján, ahová a mi diakónusunk magával hozta a gitárját, és a többit már nem kell részletezni. A következő nap pedig Zoncon az áldozás alatt elénekelte az elég közismert „Ez az a nap“ című dalt, amivel páratlan sikert aratott. Ennek hatására jött az ötlet, hogy lehetne Zoncon ifjúsági énekeket énekelni, amit nemsokára meg is valósítottunk. Összeverbuváltunk egy kis csapatot Szenc környékéről, azzal a szándékkal, hogy hetente összejárunk majd, és énekelünk a zonci szentmiséken. Ez így is történt, és nemsokára bővült a tagok és a fellépési helyek létszáma is. Megalakulásunkkor nem terveztünk azt, hogy elhagyjuk Zonctorony határait is, dehát az Úrnak más tervei voltak velünk. Hívtak a környező falvakba karácsonyi koncertet adni, ami már azóta hagyománnyá vált. De távolabbra is mentünk már különféle találkozókra, vagy misére énekelni. A már említett karácsonyi koncert talán az év egyik legfontosabb eseménye számunkra. Ilyenkor mindenki lehetőséget kap a szereplésre, és rokonainknak, ismerőseinknek, falubelieknek próbálunk kellemes pár órát szerezni. Legutóbb az éneklés mellett egy pásztorjátékot is bemutattunk, ami nagy újdonság volt, nekünk is, meg a közönségnek is, és a mai napig szívesen emlékezünk vissza rá. Ami az énekkar célját illeti, nem a sokrétű dallamvilágot, különféle szólamokat tartjuk fontosnak, hanem az egyszerűséget. Hetente összejárunk, és az éneklés mellett a játék, a szórakozás, a beszélgetés is fontos szerepet kap. A próbákon a jó hangulat sosem hiányzik, még ha néha az éneklés kárára is megy, de ez nekünk nem baj. Közvetlen szívből jövő ének a miénk, és így szeretnek minket. És tudom, hogy ez odafent is sokat ér. Mert soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy kinek is énekelünk. Nemcsak az embereknek, hanem elsősorban Istennek. Sajnos énekkarunk nevét nem tudom feltüntetni, mert nincs. Hát igen, ezzel is eltérünk a megszokottól, hogy egy már jó néhány éve alakult énekkarnak nincs neve. De még világraszóló problémáink szerencsére nem voltak belőle. És várjuk, hogy majd a Szentlélek súg valamit. Remélem, hogy az Úr továbbra is mellettünk áll, és még nagyon sokáig fogjuk együtt dicsérni őt.

Horváth Péter


(c) ÉK-G, Ének és Gospel, tel. 0911 530 824, 2010 | ekg@centrum.sk

Back to content | Back to main menu